Ebben az évben Lukács evangéliumát kezdtük a Református Bibliaolvasó Kalauz útmutatása szerint. Így január 5-én olvastuk a karácsonyi történetet. Talán soha olyan mélyen még nem éltem át a karácsony jelentőségét, mint ezen a „hétköznapi” ünnepen.
A fiatalok azt mondanák, hogy 3D-ben / ugye, amikor térhatású filmvetítés megy / éltem át, hogy mennyire nyomorult és elveszett a világ és benne minden ember. Mint mikor a villamos lekerül a sínről és a mezőn nyomjuk erőlködve, kínlódva, tehetetlenül.
De ugyanilyen mélyen elgondoltam, hogy Isten nem mondta azt: – Menthetetlenül elromlott minden, kár egy lépést is tenni az emberért. Megtalálta azt az egyetlen megoldást, amellyel a leglehetetlenebb helyzetben is kaphatunk egy lépést, egyetlen megoldást. Ehhez Jézus keresztje kellett! Erre nézve írja Pál Korinthusba: „A keresztről szóló beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik üdvözülünk, Istennek ereje.” / 1 Kor 1 , 18 / – A bolondság szót azzal egészíteném ki: érthetetlen! – Emberi síkon érthetetlen, hogy Isten beáldozza magát / Fiát /, és ezzel olyan utat készít, amelyet megragadva, megmenekülhetek az értelmetlen földi és kárhozatba vezető örök élettől. Ilyen nincs!!! – Athénben Pált elzavarták, amikor erről beszélt: – Ne nézz bolondnak bennünket, Isten ilyet nem tesz, hanem majd jól végig vág rajtunk. – Megtapasztaljuk, hogy senkinek sem tudjuk meggyőzően elmagyarázni. Amíg Isten meg nem nyitja a szívét, a legjobb szándékú ember sem érti.
Pedig ez az egyetlen út, amely Isten ereje által megnyitja a mennyet már itt a földön. Visszateszi a villamost a sínre… egyszerre másként látom az életet, megtelik békességgel és örömmel a szívem és egy addig nem ismert élet árad belém. Azt is megtapasztalom, hogy el is lehet veszíteni ezt a forrást, de újra visszatalálhatok és élhetek belőle.
Ezzel a kéréssel és örömmel indultam az új évben: – Uram! Add nekem ezt a mennyei életet, mert ennek az íze, öröme sokszorta jobb, mint bármi más.
Írta: Végh Tamás ny. lelkipásztor