Én, mint mustármag, vagy még annál is kisebb, kezdtem el a földi pályafutásomat.
Kicsiny gyermekkoromban kezdték el a nagyszüleim a plántálásomat. Egész kicsiként gyermekfoglalkozásokra jártam. Ekkor még a Szabó házaspár szolgált a gyülekezetben, sok volt az igei, dicsőítő alkalom.
Rendszeresen készültünk a karácsonyi előadásokra is, beöltöztünk pásztornak, napkeleti bölcsnek. Évközben többször volt teadélután: a 3 Róza nevet viselő nőtestvérek teával kedveskedtek nekünk és aprósüteménnyel. Áldott alkalmak voltak ezek is, igei résszel és sok beszélgetéssel. A 3 Róza közül az egyikük a nagymamám volt. Mindezek máig szép emlékként maradtak meg bennem.
Kovács tiszteletes úr szolgálata alatt konfirmáltam le, 1987-et írtunk ekkor. Rendszeresen jártam templomba, de amikor katona lettem, majd elkezdtem dolgozni, eltávolodtam a közösségtől. Előrébb tettem a munkát, mint a hitet. De mindig éreztem a vágyat, hogy nekem vasárnaponként máshol van a helyem, nem a munkában.
Pár évvel ezelőtt megértettem, jobban mondva meghallottam a hívó szót. Isten hívó szavát, hogy a golgotai kereszt miattam és érettem is történt. Jézus az én bűneimért is megbűnhődött, előre magára vette, hogy nekem örök életem legyen. Köszönöm, hogy újjá születhettem benne!
Azóta próbálok úgy szolgálni, hogy méltó legyek a kegyelemre, a bűnbánatra, melyet megad Isten ingyen kegyelméből.
Így lettem én mustármagból cserje, majd kisfa, amely reménység szerint gyümölcsöt is terem majd.
Írta: Tóth János