Halk léptek igyekeznek a konyhába, hogy kiderüljön, az este kisült bejglik megrepedt részei a folpackba tekerés következtében vajon összeforrtak-e… De a repedés ott van, s mégis emlékeztet arra, hogy minden befektetett munka ellenére megrepedt voltában is megfelel az elvárásnak: az legyen, ami. A reggeli néhány csendes pillanat megelőzi a fergeteget, amely aktualitásában nézve felér egy kisebb karácsonyi vásárral is, s a kopogó léptek, az egyre zajosabban csivitelő gyermekhangok elfeledtetik a reggel első gondolatát a bejglik felől…
A tiltakozás, hogy az ünnepre készülődés idén biztosan nem lesz rohanás, hamar csődöt mond, de a megannyi érzésből, igei gondolatból, és tennivalókból alakult lejátszási listában az agy hamar visszatér a kiindulási ponthoz: “az ünnep az legyen, ami.” Nincs más értelme, nincs más célja vagy rendeltetése: az Isten Fiának e világba való megérkezése. Érted és értem. Hogy mi van kint, mindegy. Hogy mi van bent, a szívben, s a bejglik illatától megédesült otthonokban, az már sokkal fontosabb!
A nap végére a gondolatok, a heves reakciók, az odadobott szavak leülnek, s a fényárban úszó ablakok mögött a megrepedt életünk még valóságosabban mutatja önmagát. Mert minden igyekezet ellenére az marad, ami. Emberélet. De Krisztus épp a repedt emberéletért érkezett. Hogy mennyet és földet összekösse, s a megváltásra, kegyelemre szorulót megmentse. Az este maradék illattól telt lassú levegővételei egy újabb nap felé sodornak, míg az egyre halványuló gondolatok újra és újra felcsendülnek: Isten emberré lett…
Írta: Szilágyi-Papp Éva Adrienn