Hála az Úrnak, az én és a férjem megtérése 2022. nyarán történt a gyülekezet mátraszentimrei táborában. Ahogy a „Tiszink” mondta: egy sallangok nélküli hitmélyítő alkalmon, ahol csak az igére figyeltünk. (Na jó azért volt kis séta, kirándulás, meg egyebek.)
A megtérésem olyan nekem, mint egy kirándulás: érkezett egy végtelen vonat, amiről senkinek sem szabadna lemaradni. Én ezen a vonaton utazok, kirándulok, amíg élek. Bízom benne és hiszem, hogy jó helyre visz engem, és sok másik embert is, akikkel együtt utazhatok az Úrral, örökké.
Sajnos, csak tavaly nyár óta hallom igazán az igét, pedig egész kicsi korom óta vittek templomba, de csak ritkán, ahogy a rokonság éppen alkalomadtán járt. Pedig a férjemmel megpecsételtük a házasságunkat az Úr előtt is, de akkor nem tűnt annyira fontosnak az ő előtte tett ígéret, mint most.
Azóta is sokat formál rajtunk minden egyes igehirdetés, tanítás és a gyülekezet is. Azt kívánom magunknak, hogy csak ezen az úton haladjunk tovább életünk végéig, mert nem tudom elképzelni az életünket másképp. Az a bizonyos horgony, amely a hitnek egy szép jelképe, biztos helyre akadt be úgy érzem, stabilan tartja a hajómat. Rájöttem, és el is határoztam, hogy ezek után nem megyek szembe Jézus akaratával. Istennel járva, benne bízva hiszem, hogy valóra tudom váltani az akaratát és célba érek.
Nekem ezt jelenti Jézus jelenléte…
Megerősített és megerősít ezek után is, mindörökké. „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. (Jn 3:16)”
Írta: Mányi Gáborné, Gabica