„… amennyire rajtatok áll, minden emberrel békességben éljetek.” Rm 12 , 18.
Egyházi üdülőnkben töltött egy hétvégét az egyik gyülekezet. Szolgálattevőnek hívtak engem erre a két napra. Az igékre már nem emlékszem, amelyek ott hangzottak, de arra igen, hogy második nap megkeresett a gyülekezet egyik presbitere.
Elmondta, hogy nagyon szorongatja a szívét, hogy haragban vannak a szomszédjával. De nem tudja, hogyan is rendezze az elmérgesedett kapcsolatukat.
Kiderült, hogy a harag oka a szomszéd diófája. Jó pár éve ültette a kerítésük közelében. – Már akkor mondtam neki: – Szomszéd, ebből baj lesz. A diófa gyorsan nő, közel van a kerítéshez, át fog nőni. Így is történt. – Minden évben annyi levél hullik a kertünkbe, hogy nem győzöm összegyűjteni. Alaposan összevesztünk ezen. Mi tanácsol, mit tehetnék a kibékülés érdekében?
Láttam rajta, hogy nagyon szeretne békességet. Összeszedtem minden ötletemet, hogy valamilyen tanácsot adhassak neki.
Az első gondolatom az volt: – Ahol diófalevél van, ott dió is hullik… – Erre én is gondoltam – válaszolta -, csak az a baj, hogy kicsi és férges diók teremnek…
A következő megoldási javaslatom van – folytattam. – Kezdje azzal, hogy kéri Isten segítségét, és átmegy alkalmas időben a szomszédhoz. Elmondja neki, hogy nem jó ez a békétlenség a diófa miatt, szeretne kibékülni vele. Ajánlja fel, hogy vágja le az átlógó ágakat, hogy ne kelljen évről-évre a sok levéllel bajlódni. Vagy, ha jobbnak látja, akkor járuljon hozzá, hogy maga levágja az ágakat. Ha egyik sem megy, akkor kínálja fel, hogy bármikor átjöhet, és gyűjtse össze a lehullott leveleket… Ha egyik ötlet sem jön be, akkor marad egy negyedik változat: szedje össze a leveleket, ahogyan eddig, de közben dúdoljon egy lelki éneket… a békesség kedvéért.
Láttam rajta, hogy nem elég meggyőző ötleteket mondtam, de ennél jobbat nem tudtam. De azt is láttam, hogy mindenképpen szeretné a békességet.
Mindnyájan hazautaztunk. A dióérés után felhívtam telefonon, mert kíváncsi voltam a fejleményekre. Vajon melyik megoldási javaslat jött be?
Meglepődtem az eredményen. – Képzelje – újságolta örömmel – ebben az évben nagyon szép nagy és egészséges diók teremtek. Összeszedtem a hozzánk hullottakat. Diósbejgliket készítettem belőlük, amelyeket eladok.
Annyira örültünk a nem várt fejleménynek, hogy azt is elfelejtettem megkérdezni, hogy a kibéküléssel mi történt.
De két dolgot újból megértettem: Isten a szívünk készségét kéri, és a többit Ő rendezi. A másik, hogy Isten lehetőségei sokszor ott kezdődnek, ahol a mi ötleteink befejeződtek.
Végh Tamás, ny. lelkipásztor